• slider en

óvoda

Óvoda Húsvét

Printer-friendly versionPDF változat
Monday, 2024, April 15 - 10:30

 NYUSZI CSOPORT

 

A Nyuszi csoport gyermekei nagyon várták a húsvéti ünnepeket, ill. a nyuszi érkezését. Sokat készültek: verseket és dalokat tanultak, tojást festettek, nyuszit barkácsoltak, gipszformából kiöntött díszeket festettek, a Gyermekkönyvtárban mesét hallgattak, és játszottak.

Nagy örömmel gyűjtötték a füvet a nyúlfészek elkészítéséhez, majd izgatottan várták, mivel lepi meg őket a Tapsifüles. A hagyományokat megőrizve a fiúk locsolóverset mondtak a lányoknak, és kölnivel meglocsolták őket. A lányok mindezt köszönő verssel, öleléssel és egy kis finomsággal viszonozták.

 

Hirdetmény az óvodai beiratkozásról

Printer-friendly versionPDF változat
Wednesday, 2023, February 15 - 10:15

Hirdetmény az óvodai beiratkozásról

Óvodai jogviszony létesítése

A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése értelmében az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (2) bekezdése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie.

A szülő a harmadik életévét 2023. augusztus 31. napjáig betöltő gyermekét – legalább napi négy órában történő óvodai foglalkoztatásra – köteles beíratni jelen hirdetményben meghatározott időpontban az általa szabadon megválasztott óvodába.

Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 12. § alapján. A Nkt. 49. § (1) bekezdése értelmében az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti.

Beiratkozás időpontja és helyszíne

 

2023.                          április            24.       (hétfő)           8:00-17:00

2023.                          április            25.      (kedd)           8:00-17:00

 

Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda

7100 Szekszárd, Mátyás király u. 5.

Óvodánk Szekszárd városában felvételi körzettel nem rendelkezik, ezért a város egész területéről és a város környéki településekről is foga gyermekeket.

 

Beiratkozáshoz szükséges dokumentumok

  • A gyermek nevére kiállított személyi azonosító, ennek hányában gyermek születési anyakönyvi kivonata
  • A gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
  • A gyermek TAJ kártyája,
  • A szülő (gondviselő) személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa.
  • A gyermek orvosi igazolása.
  • Nem magyar állampolgárság esetén, az ország területén való tartózkodás jogcímét igazoló okirat.

Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja

Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmek elbírálásáról - a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással - írásban értesíti a szülőket legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanapon.

Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél (Nkt. 37. §). Az óvodavezető az eljárást megindító kérelmet, az ügy összes iratával nyolc napon belül - elbírálás céljából a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez küldi meg. Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést. A szülő a fenntartó döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással. Ezen eljárás pontos határidőit az adott óvodák és fenntartóik határozzák meg. Az új gyermekek fogadása a nevelési év első napjától folyamatosan történik.

Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése estén alkalmazható jogkövetkezmények

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja értelmében szabálysértést követ el.  A szabálysértés elkövetője pénzbírsággal is büntethető.

Felmentés kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól

A szülő a tárgyév április 15. napjáig benyújtott kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv –Szekszárdi Járási hivatal - felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

Óvodaköteles gyermek esetében az EMMI rendelet 20. § (2) bekezdése alapján a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt.

 

Nevelési év meghatározása

Óvodai nevelési évünk 2023.09.01.- 2024.08.31.-ig tart.

Óvodánk egész évben folyamatosan működik, mindig figyelembe véve a szülői igényeket.

Nyári zárva tartásunk 4 hét, melynek időpontjáról és hosszáról mindig a fenntartó dönt, és hagyja jóvá. Ennek időpontjáról a szülőket minden évben a helyben szokásos módon értesíteni szoktuk.

Az őszi, téli, tavaszi szünetek és a tanítás nélküli munkanapok előre láthatólag nagyjából az iskolai időpontokhoz igazodnak.

Az nevelés nélküli munkanapokról legalább hét nappal a zárva tartást megelőzően a szülőket tájékoztatjuk. Időpontjukat az intézmény éves munkaterve tartalmazza.

Hirdetmény az óvodai beiratkozásról

Printer-friendly versionPDF változat
Wednesday, 2022, March 9 - 08:00

Hirdetmény az óvodai beiratkozásról

Óvodai jogviszony létesítése

A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése értelmében az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (2) bekezdése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie.

A szülő a harmadik életévét 2024. augusztus 31. napjáig betöltő gyermekét – legalább napi négy órában történő óvodai foglalkoztatásra – köteles beíratni jelen hirdetményben meghatározott időpontban az általa szabadon megválasztott óvodába.

Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 12. § alapján. A Nkt. 49. § (1) bekezdése értelmében az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti.

Beiratkozás időpontja és helyszíne

 

 2024.                          április            22.       (hétfő)           8:00-17:00

 2024.                          április            23.       (kedd)           8:00-17:00

 

Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda

7100 Szekszárd, Mátyás király u. 5.

Óvodánk Szekszárd városában felvételi körzettel nem rendelkezik, ezért a város egész területéről és a város környéki településekről is foga gyermekeket.

 

Beiratkozáshoz szükséges dokumentumok

  • A gyermek nevére kiállított személyi azonosító, ennek hányában gyermek születési anyakönyvi kivonata
  • A gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
  • A gyermek TAJ kártyája,
  • A szülő (gondviselő) személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa.
  • A gyermek orvosi igazolása.
  • Nem magyar állampolgárság esetén, az ország területén való tartózkodás jogcímét igazoló okirat.

Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja

Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmek elbírálásáról - a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással - írásban értesíti a szülőket legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanapon.

Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél (Nkt. 37. §). Az óvodavezető az eljárást megindító kérelmet, az ügy összes iratával nyolc napon belül - elbírálás céljából a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez küldi meg. Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést. A szülő a fenntartó döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással. Ezen eljárás pontos határidőit az adott óvodák és fenntartóik határozzák meg. Az új gyermekek fogadása a nevelési év első napjától folyamatosan történik.

Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése estén alkalmazható jogkövetkezmények

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja értelmében szabálysértést követ el.  A szabálysértés elkövetője pénzbírsággal is büntethető.

Felmentés kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól

A szülő a tárgyév április 15. napjáig benyújtott kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv –Szekszárdi Járási hivatal - felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

Óvodaköteles gyermek esetében az EMMI rendelet 20. § (2) bekezdése alapján a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt.

 

Nevelési év meghatározása

Óvodai nevelési évünk 2024.09.01.- 2025.08.31.-ig tart.

Óvodánk egész évben folyamatosan működik, mindig figyelembe véve a szülői igényeket.

Nyári zárva tartásunk 4 hét, melynek időpontjáról és hosszáról mindig a fenntartó dönt, és hagyja jóvá. Ennek időpontjáról a szülőket minden évben a helyben szokásos módon értesíteni szoktuk.

Az őszi, téli, tavaszi szünetek és a tanítás nélküli munkanapok előre láthatólag nagyjából az iskolai időpontokhoz igazodnak.

Az nevelés nélküli munkanapokról legalább hét nappal a zárva tartást megelőzően a szülőket tájékoztatjuk. Időpontjukat az intézmény éves munkaterve tartalmazza.

 

 

 

 

Felhívás Óvodai beíratásra

Printer-friendly versionPDF változat
Thursday, 2022, March 3 - 12:15

FELHÍVÁS

ÓVODAI BEÍRATÁSRA

 

 

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 50/2022.(II. 24.) számú határozata alapján értesítjük a kedves Szülőket, hogy a 2022/2023. nevelési évre Szekszárd város óvodáiba a beíratás

 

2023. április 24-én (hétfő)                         8.00-17.00 óráig

 

2023. április 25-án (kedd)                         8.00-17.00 óráig

 

lesz a következő helyszíneken:

 

 

I.                

Szekszárdi 1. Számú Óvoda Kindergarten

Szekszárd, Kölcsey ltp. 15.

(Telefon: 74/528-900)

Hozzá tartozó óvodaépületek:

Kölcsey ltp. 15.

Wosinsky Mór ltp. 4. (választható német nemzetiségi nevelés)

Bajcsy-Zsilinszky u. 6.

Működési (felvételi) körzete: a melléklet szerinti 1. számú óvodai körzet.

(Német nemzetiségi nevelés igénye esetén a város egész lakóterületéről fogadják a jelentkezőket.)

 

II.              

Szekszárdi 2. Számú Óvoda-Bölcsőde

Szekszárd, Mérey u. 37-39.

(Telefon: 74/511-255)

Hozzá tartozó óvodaépületek:

Mérey u. 37-39.

Muskotály u. 13.

Működési (felvételi) körzete: a melléklet szerinti 2. számú óvodai körzet.

 

III.             

Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda

Szekszárd, Perczel Mór u. 2.

(Telefon: 74/512-251)

Hozzá tartozó óvodaépületek:

Perczel Mór u. 2.

Szent-Györgyi Albert u. 11.

Működési (felvételi) körzete: a melléklet szerinti 3. számú óvodai körzet.

 

IV.            

Wunderland Kindergarten a Német Nemzetiségi Önkormányzat Óvodája

Szekszárd, Wesselényi u. 19.

(Telefon: 74/510-982)

Hozzá tartozó óvodaépület:

Wesselényi u. 19.

Német nemzetiségi nevelést folytat.

 

V.              

Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda

Szekszárd, Mátyás király u. 5.

(Telefon: 74/528-338)

Hozzá tartozó óvodaépület:

Mátyás király u. 1.

 

VI.            

Szent József Katolikus Általános Iskola Katholische Grundschule és Szent Rita Katolikus Óvoda

Szekszárd, Garay tér 9.

(Telefon: 74/311-421)

Hozzá tartozó óvodaépület:

Szent-Györgyi Albert u. 9.

 

VII.           

„Az Én Ovim” Óvoda és Bölcsőde

Szekszárd, Mérey u. 9.

(Telefon: 74/412-489)

Hozzá tartozó óvodaépület:

Mérey u. 9.

 

VIII.         

Szekszárdi Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Szekszárd, Rákóczi u. 132.

(Telefon: 74/311-104)

Hozzá tartozó óvodaépület:

Rákóczi u. 132.

 

 

További tudnivalók:

 

1.     

A beíratáshoz szükséges dokumentumok:

-       

a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok,

-       

a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványok és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, valamint

-       

a gyermek orvosi igazolása.

 

Lehetőség szerint a szülő vigye magával beíratandó gyermekét!

 

2.     

Kötelező beíratni azt a gyermeket, aki 2023. augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti:

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

 

3.     

Felmentés a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól:

A szülő – tárgyév április 15. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv (a továbbiakban: felmentést engedélyező szerv

[1]

) felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett gyermek szülője a nevelési év közben kérheti a gyermek óvodai felvételét az óvoda vezetőjénél.

 

4.     

Teendő külföldön tartózkodás esetén:

Ha a gyermek óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, a szülő – a beiratkozás utolsó határnapját követő tizenöt napon belül – írásban köteles erről értesíteni az Oktatási Hivatalt.

 

5.     

Beíratási kötelezettség elmulasztásának és óvodakötelezettség megszegésének következményei:

Amennyiben a szülő beíratási kötelezettségének nem tesz eleget, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. §-a alapján szabálysértést követ el és eljárás indítható ellene.

 

6.     

Három évesnél fiatalabb gyermek felvétele (előjegyzése):

Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a felvételi körzetben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

 

7.     

Működési (felvételi) körzettel rendelkező óvoda:

A körzeti feladatot ellátó óvoda köteles felvenni a körzetéhez tartozó gyermeket. A gyermek felvétele csak helyhiány miatt utasítható el.

A működési (felvételi) körzettel nem rendelkező óvoda a város egész lakóterületéről fogadja a gyermekeket.

 

8.     

Értesítés óvodai felvételről, jogorvoslati lehetőség:

Az óvodai felvételről az óvodák a beíratást követően, 2023. május 20-ig értesítik a szülőket.

Az elutasító határozat ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül nyújtható be jogorvoslati kérelem az óvodában az óvoda fenntartójához címezve.

 

9.     

Integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermek óvodai felvétele:

A lehetőségekről érdeklődjenek a választott óvodában.

 

A beíratással kapcsolatos részletes és egyéb sajátos tudnivalókat, a beíratás általánostól eltérő időpontját, valamint az óvoda nyitvatartási idejét az óvodák a helyszínen közzéteszik.

 

Kérjük a Kedves Szülőket, hogy gyermeküket a meghirdetett napokon írassák be az óvodába, illetve kérjék az előjegyzésbe vételt.

 

 

Szekszárd, 2023. március 1.

 

 

                                                                                                                      Dr. Gábor Ferenc s.k.

                                                                                                                                     jegyző

 





[1]

Szekszárdi Járási Hivatal

Hirdetmény az óvodai beiratkozásról

Printer-friendly versionPDF változat
Thursday, 2019, February 28 - 11:00

Hirdetmény az óvodai beiratkozásról

 

Óvodai jogviszony létesítése

A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése értelmében az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (2) bekezdése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie.

A szülő a harmadik életévét 2019. augusztus 31. napjáig betöltő gyermekét – legalább napi négy órában történő óvodai foglalkoztatásra – köteles beíratni jelen hirdetményben meghatározott időpontban az általa szabadon megválasztott óvodába.

Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 12. § alapján. A Nkt. 49. § (1) bekezdése értelmében az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti.

Beiratkozás időpontja és helyszíne

 

2019.                           április             29.      (hétfő)            8:00-17:00

2019.                           április             30.      (kedd)            8:00-17:00

 

Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda

7100 Szekszárd, Mátyás király u. 5.

Óvodánk Szekszárd városában felvételi körzettel nem rendelkezik, ezért a város egész területéről és a város környéki településekről is fogad gyermekeket.

Óvodánkban német nemzetiségi nevelés, valamint az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése folyik.

Beiratkozáshoz szükséges dokumentumok

  • A gyermek nevére kiállított személyi azonosító, ennek hiányában gyermek születési anyakönyvi kivonata
  • A gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
  • A gyermek TAJ kártyája,
  • A szülő (gondviselő) személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa.
  • Nem magyar állampolgárság esetén, az ország területén való tartózkodás jogcímét igazoló okirat.

Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja

Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmek elbírálásáról - a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással - írásban értesíti a szülőket legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanapon.

Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél (Nkt. 37. §). Az óvodavezető az eljárást megindító kérelmet, az ügy összes iratával nyolc napon belül - elbírálás céljából a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez küldi meg. Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést. A szülő a fenntartó döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással. Ezen eljárás pontos határidőit az adott óvodák és fenntartóik határozzák meg. Az új gyermekek fogadása a nevelési év első napjától folyamatosan történik.

Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése estén alkalmazható jogkövetkezmények

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja értelmében szabálysértést követ el.  A szabálysértés elkövetője pénzbírsággal is büntethető.

Felmentés kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól

A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. Az a szülő, aki felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, az óvodai beiratkozásra meghatározott időtartam kezdő időpontjáig, nyújthatja be kérelmét a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz, továbbá a kérelem másolatát a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjéhez.

 

Amennyiben a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, a szülő köteles arról írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt illetve az óvoda vezetőjét. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

Nevelési év meghatározása

Óvodai nevelési évünk 2019.09.01.- 2020.08.31.-ig tart.

Óvodánk egész évben folyamatosan működik, mindig figyelembe véve a szülői igényeket.

Nyári zárva tartásunk 5 hét, melynek időpontjáról és hosszáról mindig a fenntartó dönt, és hagyja jóvá. Ennek időpontjáról a szülőket minden évben a helyben szokásos módon értesíteni szoktuk.

Az iskola őszi, téli, tavaszi szünetben a gyerekek részére igény szerint folyamatos ellátást biztosítunk. A szünetek és a tanítás nélküli munkanapok előre láthatólag nagyjából az iskolai időpontokhoz igazodnak.

Az nevelés nélküli munkanapokról legalább hét nappal a zárva tartást megelőzően a szülőket tájékoztatjuk. Időpontjukat az intézmény éves munkaterve tartalmazza.

Pages

Subscribe to óvoda
You shall not pass!