Ugrás a tartalomra

Általános iskola

Lélekmozgató- Magyar Parasport Napja 2018

A Magyar Parasport Napja alkalmából „Lélekmozgató” címmel az iskolában programokat szerveztünk 2018.február 22-én. Reggel az aulában megnyitóünnepséggel kezdődött a programsorozat. A Tolna Megyei Fogyatékosok Szövetségét Kovács Lászlóné , Szekszárd város önkormányzatát Asztalos Adrienn, a parasportolókat Fábián Dóra képviselte. Művészeti iskolánk táncosainak gyönyörű produkciója után Kovács Lászlónétól a parasportról hallhattunk.

Iskolai szünet

Tisztelt Szülők és Diákok!

A gyakorlóiskolában a téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. december 22., a szünet utáni első tanítási nap 2018. január 3. (szerda) A hét.

Minden tanulónknak és szüleiknek békés, boldog, szeretetteljes karácsonyt kívánunk!

Tehetségtámogató Közösségi Díj nyertese a 2.a

Nagy örömben volt része december 19-én iskolánk 2. a osztályának. A Tudásbajnokság és a Bendegúz Gyermek – és Ifjúsági Akadémia  Alapítvány pályázatán azok a különleges osztályok vehettek részt, ahol a tanulók legalább fele indult tanulmányi versenyeken. Az elismerés annak szól, hogy az osztály olyan közösség, amelynek tagjai  szeretik a kihívásokat, szívesen mutatják meg és gyarapítják tudásukat, egymást buzdítják.

Idén a 2. a osztály részesült az elismerésben. A díszkupát az igazgatónő adta át az osztály tagjainak és Bánságiné Aradi Gyöngyi tanítónőnek.

Odafigyelve másokra

A Gyakorlóiskola diákjai minden évben csatlakoznak az adventi időszak jótékonysági akcióihoz. A 2.b osztályosok a kórház gyermekosztályának gyűjtöttek, a 2.a, 3.b,  4.c, 5.b, 8.a tanulói egy csángó faluban élő gyermekek számára adakoztak. A 4.a osztályosok pedig a speciális óvoda lakóit látogatták meg.

height=80%

height=80%