• slider en

iskola

Dr. Maruzsa Zoltán levele

Printer-friendly versionPDF változat
Friday, 2020, March 27 - 11:30

 

 

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

 

A koronavírus járvány elleni minél hatékonyabb védekezés érdekében a Kormány március 16- ától elrendelte az iskolákban a tantermen kívüli,

digitális munkarendre való átállást. Ezzel kapcsolatban először is szeretném megköszönni Önnek, hogy ebben a mindannyiunk számára nagy kihívást

jelentő helyzetben helytállásával és támogatásával segíti gyermekét, gyermekeit abban, hogy iskolai feladataikra, a tanulásra tudjanak koncentrálni.

 

Röviden szeretném tájékoztatni Önt az új munkarendre való átállás első hetének tapasztalatairól.

Az átállást megelőző napok várakozása után az iskolák döntő többségében nagy lelkesedéssel vágtak bele a tanulók és a pedagógusok is a tantermen kívüli, digitális oktatásba. Úgy látjuk, a pedagógusok nagyon komoly aktivitást mutatnak az online platformokon, nagyon sokat dolgoznak azért, hogy a veszélyhelyzet ellenére gyermekeinknek a lehető legtöbbet adják, ezért mindannyian köszönettel tartozunk nekik. A tanulók számára is nagy élményt és tanulási lehetőséget kínál az új módszer, bár sokaknak hiányzik az iskola és a barátok, köztük olyanoknak is, akik esetleg eddig nem is szerettek oda járni. Ez érthető, ilyenkor látszik, hogy az iskoláknak a tudás és a különféle kompetenciák átadásán túl milyen fontos szerepe van a közösségek megteremtésében.

 

A tantermen kívüli, digitális munkarendre való átállást azzal is igyekszünk segíteni, hogy az OktatásiHivatalhonlapján (https://www.oktatas.hu

/kozneveles/ajanlas_tantermen_kivuli_digitalis_munkarendhez/)

ajánlást tettünk közzé, amely rengeteg használható digitális tananyagot, a tanulók virtuális együttműködését segítő internetes oldalt tartalmaz. Ezt a

elmúlt napokban több százezren nézték meg, amit nagyon köszönünk. Az ajánlás fejlesztése és bővítése folyamatos.

 

Az új munkarend első napjai azt is megmutatták, hogy az átállás a tananyag mennyiségét jelentősen újra szabta, a felénk érkező jelzések szerint

jelenleg néhol túl soknak tűnik, néhol pedig a vártnál alacsonyabb az aktivitás. Ezzel kapcsolatban az Oktatási Hivatal honlapján közzétett ajánlásban

kértük a tanárokat, hogy figyeljenek oda a tanulnivaló mennyiségére, de teljesen természetes, hogy kell egy kis idő, amíg a kiadott tananyag

nagyságrendje mindenhol beáll. Amennyiben Ön úgy érzékeli, hogy az Önök iskolájában aránytalanul nőtt a korábbiakhoz képest a tanulnivaló

mennyisége, kérem, ezt helyben egyeztesse a szülői szervezet az iskola vezetésével.

A tanulás azonban nem csak digitális eszközökön történhet, hiszen feladatokat, olvasnivalót a hagyományos tankönyvekből is fel lehet adni. Emellett az M5 tévécsatorna iskolatévé lett, és minden nap a tanulásban segítséget jelentő műsorokat ad. Hisszük, hogy a digitális tananyagok, a rendelkezésre álló digitális eszközök és a gyerekeknél lévő tankönyvek, a TV adások és a központi módszertani segítség együttesen mindenki számára lehetővé teszi a tanulást ebben a rendkívüli helyzetben.

 

Ahogyan a Kormány erre vonatkozó határozata is kimondta, amennyiben a szülő azt indokolt esetben (például munkavégzése érdekében) igényli, a területileg illetékes tankerületi központ megszervezi a kiscsoportos gyermekfelügyeletet.

 
Arról is tájékoztatom, hogy kértük az iskolák vezetőit az iskolapszichológusok feladatkörének átgondolására és arra, hogy az előttünk álló időszakbantelefonos vagy online megoldások segítségével nyújtsanak mentális segítséget azoknak a gyerekeknek, akik nehezebben birkóznak meg a tartós otthonlét, a bezártság, illetve a járvánnyal kapcsolatos megterhelő hírek okozta lelkimegpróbáltatásokkal.
 
Tisztelt Szülő!
 
Szeretném még egyszer megköszönni Önnek eddigi segítségét! A jelenlegi helyzetben nagyon fontos, hogy gyermekeink élete a lehető legszervezettebben folytatódjon, hogy energiáikat és figyelmüket a tanulásra fordítsák, és ebben minden támogatást megkapjanak. Ennek fenntartása közös felelősségünk, amelyhez további kitartását és együttműködését kérem. Egyúttal tájékoztatom, hogy a jövőben is igyekszem Önt tájékoztatni a tapasztalatokról és a legfontosabb tudnivalókról.
 
Budapest, 2020. március 23.
 
Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár

Online pszichológia

Printer-friendly versionPDF változat
Friday, 2020, March 27 - 11:15

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek és Kollégák!

Olyan helyzet állt elő mindannyiunk életében, mely váratlan, eddig még meg nem tapasztalt új kihívások elé állít mindenkit. Minden olyan élethelyzet, amely az addigi egyensúlyt felborítja, fokozott alkalmazkodást igényel. Mindez hosszú távon pszichésen megterhelő lehet az egyén számára. Éppen ezért támogatást szeretnék nyújtani azok részére, akiknek erre igényük van.

Az alábbi módokon utolérhető vagyok:

Hétköznapokon de. 8-10 ill. 14-16 óra közt telefonon, messengeren elérhető vagyok. Emellett e-mailen is lehet hozzám fordulni, melyben a felmerülő kérdésekre, dilemmákra válaszolni fogok.

Elérhetőségeim: Telefon 20-518-08-07

E-mail: milaerika@freemail.hu

Messenger: erika.milankovits (Tulipános profilkép)

Az iskolában megkezdett egyéni esetek vezetése miatt bármelyik szülő számára- akinek gyermeke járt nálam-rendelkezésre állok a fenti módokon. Egyes esetekben én keresek meg szülőt, hogy folytatni tudjuk a megkezdett vezetéseket (online).

Milánkovits Erika

iskolapszichológus

Az OVI-SULI március 30-ai programja

Printer-friendly versionPDF változat
Monday, 2020, March 23 - 15:30

OVI-SULI 2019/20.

 

Tisztelt Szülők!

 

OVI-SULI programunk harmadik foglalkozása, melyet március 30-ára hirdettünk, a járványhelyzetre való tekintettel elmarad.

A beiratkozás jelenlegi információink szerint 2020. április 23- 24-én lesz. Amennyiben az időpont, illetve a beiratkozás módja változik, az iskola honlapján közzétesszük.

Köszönettel:

Bucsányiné Gréczy Gabriella

igazgató

Tájékoztató a digitális oktatásról

Printer-friendly versionPDF változat
Tuesday, 2020, March 17 - 16:00

Tisztelt Szülők!

A Pécsi Tudományegyetem, mint fenntartó kérésére március 16., 17., 18. tanítás nélküli munkanap a tanulók számára. Ez idő alatt a pedagógusok feladata, hogy felkészüljenek a digitális alapú oktatásra. Bizonyára tapasztalták, hogy többször keressük önöket online felületeken. Köszönjük türelmüket és segítő hozzáállásukat! Március 19-20-án gyakorló feladatokkal teszteljük a rendszert. Tehát ez a két nap már a tanulásé. A március 23-ával kezdődő héten elkezdődik a komoly tanulás, melybe ellenőrző  részeket is iktatunk. A  gyerekek jegyet is fognak kapni minden tantárgyból. Kérjük ,támogassák gyermeküket a tanulásban, készítsenek közösen heti és napi beosztást!

A Mozanapló működik, ezen keresztül kaphatnak értesítéseket, illetve a tanulók jegyeit követhetik. A felső tagozaton a Google Tantermet használjuk, melyhez a tantárgyak belépési kódját a Mozanaplón keresztül küldjük el. Az alsó tagozaton az osztályfőnökök a tanulók és szülők igényeihez alkalmazkodó online felületet választhatnak. A tanulók megkapják az elvégzendő feladatokat, az elkészítés határidejét, az ellenőrzés módját. Az osztályfőnökök tájékoztatják a szülőket az osztály közösségét  érintő információkról.

A pedagógusokat minden hétköznap 10.00-11.00 óráig kereshetik emailen vagy telefonon, ha kérdésük van.

Kérem, vigyázzanak gyermekük egészségére, figyeljenek arra, hogy  betartsák az óvintézkedéseket!

Együttműködésüket megköszönve:

Bucsányiné Gréczy Gabriella

igazgató

 

Rendkívüli szünet az óvodában

Printer-friendly versionPDF változat
Sunday, 2020, March 15 - 11:00

 

Tisztelt Szülők!

 

 

A Koronavírus járvány terjedése miatt a Kormány a vészhelyzet során teendő intézkedésről (II.) szóló 45/2020. (III.14.) Kormányrendelet 2.§-ban döntött arról, hogy az óvodai ellátást végző intézmény esetében az elhelyezés szerinti polgármester rendkívüli szünetet rendelhet el.

 

 

Szekszárd Város Önkormányzata március 14-én a rendkívüli szünetet elrendelte. Döntésük alapján felügyeletet csak rendkívül indokolt esetben biztosítunk.

 

 

Megértésüket - a kialakult járványügyi helyzetre tekintettel – előre is köszönjük!

 

 

Tisztelettel:

 

Bucsányiné Gréczy Gabriella

                                                                  igazgató

Tájékoztató az iskolai és óvodai étkezésről

Printer-friendly versionPDF változat
Sunday, 2020, March 15 - 09:45

Tisztelt Szülők!

Az iskolai és óvodai étkezéssel kapcsolatban egyeztettünk a szolgáltatóval. Március 17-től az intézmény vezetője lemondta az iskolában és óvodában étkező gyermekek megrendelt ellátását. A szolgáltató a szülők számára a fennmaradó összeget a szokásos módon visszautalja. Ehhez türelmüket kérjük.

Amennyiben a kifizetett étkezést igénybe szeretné venni gyermeke számára, a következő feltételekkel lehetséges

 A szolgáltató csak ebédet tud biztosítani. (ez esetben a tízórai és az uzsonna árát visszatérítik)

 Az egyetemi kar éttermében lehet átvenni az ebédet. Csak az étterem által biztosított csomagolásban, melynek ára 60 Ft.

Aki gyermeke számára kér ebédet a fenti feltételekkel,kérjük jelezze az alábbi elérhetőségeken legkésőbb március 16. (hétfö) 9.00 óráig.

loibl.boglarka@igyk.pte.hu  ( folyamatosan hétfő 9.00-ig)

06 /30 3424168   ,  74/528-338   ( hétfő  7.00-9.00)

Tisztelettel:

Bucsányiné Gréczy Gabriella

igazgató

 

Tájékoztató a szülők számára a kormánydöntéssel kapcsolatos teendőkről

Printer-friendly versionPDF változat
Sunday, 2020, March 15 - 08:30

Tisztelt Szülők, Kedves Gyakorlós Diákok!

A kormányzati döntés szerint 2020. március 16-tól internet alapú, digitális oktatás zajlik Magyarországon. Ez helyzet mindenkitől más típusú gondolkodást, rugalmas hozzáállást követel.

Iskolánk vezetősége és tanári kara hétfőtől megkezdi az új munkarend módszereinek, szabályainak kidolgozását. Bár a személyes találkozáson alapuló oktatás hatékonysága semmivel sem pótolható,most új kihívással kell szembenéznünk közösen. Ahogy eddig is tettük, együtt meg fogjuk találni a leghatékonyabb,legeredményesebb módokat a digitális oktatásban rejlő lehetőségek kihasználásával. A digitális oktatásra való átállás néhány napot igénybe vehet.

Arra törekszünk, hogy a gyakorlóiskola minden tanulójának lehetősége legyen a tantervi követelményeket teljesíteni a 2019-2020-as tanévben.

Ebből az  következik, hogy a - bizonytalan hosszúságú - rendkívüli munkarend NEM SZÜNET!  A folyamatos tanulás, számonkérés, értékelés továbbra is része lesz tanulóink mindennapjainak.

Kérünk mindenkit, hogy figyelje az intézmény honlapján ( gyakorlo.pte.hu) és facebook oldalán  közzétett üzeneteket és a továbbiakra szóló tájékoztatást, rendelkezéseket.

A 2019/2020-as tanév lebonyolításához kapcsolódó további információk 2020. március 16-án, hétfőn várhatók a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos, az alap- és középfokú oktatást érintő kormányrendeletek megjelenésével.

Amennyiben a  tanulók felszerelése, taneszközeik az iskolában maradtak, a szülőket a  hétfői napon  reggel 7.30-9.00 óráig és délután 16.00- 17.00 óráig várják a tanítók az osztályteremben.

Köszönjük megértésüket és együttműködésüket. gyakorlóiskola tantestülete nevében:

Bucsányiné Gréczy Gabriella

igazgató

 

Március 15. –ünnep a gyakorlóban

Printer-friendly versionPDF változat
Saturday, 2020, March 14 - 10:30

 

A gyakorlóiskola diákjait péntek reggel 48-as huszárruhába öltözött tanulók várták az aulában. A Tolna megyei huszárezred korabeli ruháit Varga Zsolt szülő bocsátotta rendelkezésünkre. Minden érkező tanuló, szülő a harmadikos gyerekek által készített rajzot kapott ajándékba a „kis huszároktól”. Az első órában osztálykeretben ünnepeltünk, a művészeti iskola tánc tanszaka  növendékeinek táncát, az alsó tagozatosok kórusát és a tanárok versösszeállítását felvételről láthatták a tanulók.

A műsor részleteit az alábbi linken érhetik el.

Kórus: https://youtu.be/s3xnU6ph-KQ

Tánc: https://youtu.be/txLKKTLzNL0

Járványügyi helyzettel kapcsolatos intézkedés a gyakorlóóvodában

Printer-friendly versionPDF változat
Friday, 2020, March 13 - 14:00

Tisztelt Szülők!

 

A rendkívüli járványügyi helyzetre tekintettel - az egyetem gyakorlóóvodáiban bevezetésre kerülő gyakorlathoz csatlakozva - kérnénk Önöket, hogy 2020. március 16. hétfő reggeltől gyermeküket csak egy hozzátartozó kísérje be az óvoda csoportjának öltözőjébe. A csoporton belül pedagógusok gondoskodnak gyermekeikről. Kérnénk, hogy a kézfertőtlenítésre – saját és gyermekeik érdekében – legyenek kedvesek kiemelt figyelmet fordítani.

 

Megértésüket előre is köszönve.

 

Szekszárd, 2020. 03. 13.

 

                         Tisztelettel:

 

                                                                Bucsányiné Gréczy Gabriella

                                                          igazgató

 

Járványügyi helyzettel kapcsolatos intézkedés az iskolában

Printer-friendly versionPDF változat
Friday, 2020, March 13 - 14:00

Tisztelt Szülők!

 

 

 

A rendkívüli járványügyi helyzetre tekintettel - az egyetem gyakorlóiskoláiban bevezetésre kerülő gyakorlathoz csatlakozva - kérnénk Önöket, hogy gyermekeiktől 2020. március 16. hétfő reggeltől legyenek kedvesek az iskola ajtajában elköszönni. Az épületen belül pedagógusok gondoskodnak gyermekeikről.

 

Megértésüket előre is köszönve.

 

Szekszárd, 2020. 03. 13.

 

Tisztelettel:

 

                                                                        Bucsányiné Gréczy Gabriella

                                                                                      igazgató

Pages

Subscribe to iskola
You shall not pass!